Nem könnyű eldönteni, hogy Szent Pál térítő tevékenységében személyes megjelenésének, vagy a leveleinek volt-e nagyobb a szerepe. Mindkettő mellett több érv szól, de egyértelműen az utóbbiak javára dönt, hogy míg a személyes hatás mindössze három évtizedre korlátozódik (ennyi telt el megtérése és halála között), a levelek immár kétezer év óta határozzák meg a keresztény vallásokat. (És azokon keresztül az un. nyugati világ kultúráját.)

Ugyanakkor az is belátható, hogy ha nem végzi el kínkeserves, veszélyes és hosszantartó térítőmunkáját, ha nem alapít Kisázsiában és Dél, meg Délkelet Európában, no meg magában Rómában egy csomó keresztény közösséget, akkor nincs, akinek később a leveleit címezze. Akkor nincsenek levelek. Személyes térítőmunkájával alapozta meg tehát levelei számára a befogadó közeget.

Térítő tevékenységébe természetesen a vele együtt munkálkodó, időnkét változó létszámú és összetételű, az irányítása álló munkatársak tevékenységét is beleértjük.

Hogyan térített, milyen volt az az ember, aki egy generáció alatt átformálta a világ arculatát, vagy ha nem is formálta át, ennek az átformálódásnak lerakta a szilárd alapjait?

Noha leveleiben többször is kitér valamilyen időnként rátörő rejtélyes bajra-betegségre, mely néha gátolhatta térítő tevékenységét, ennek sem a nevét, sem a tüneteit nem adja meg. Lehet, hogy kellemetlen volt a számára, de mivel többször is huzamosabb ideig sanyarú körülmények között kellett működnie, és nagy távolságokat gyalog leküzdenie, rendkívüli állóképességét e betegsége nem nagyon befolyásolhatta. (A Pálfordult világban heves szívdobogás, un. pitvarfibrilláció szerepel betegségeként.)

„Személyes megjelenésében nincs erő és beszéde gyarló” – így jellemzi önmagát. Noha e megállapításban nyilván jókora szerénység (álszerénység?) rejlik, kétségtelen, nem lehetett az ékesszólás bajnoka. Mégis képes volt rá, hogy lenyűgözze hallgatóit. Ebben közvetlen előadásmódjának – minden közegben megtalálta a megfelelő hangot, a zsidókhoz szólva zsidó húrokat pengetett, a nem-zsidókhoz szólva nem-zsidókat -, szerénységének, elhitető erejének, felkészültségének és végül a téma iránti teljes elkötelezettségének lehetett szerepe. Képes volt szűk körben és hatalmas hallgatóság előtt is hatásosan érvelni.

Alighanem a világtörténelem egyik leghatásosabb szónokát tisztelhetjük személyében.

Tizennégy levele ismeretes. (Azaz csak tizenhárom, mert az egyikről, az un. Zsidókhoz írt levélről kiderült, hogy teljes egészében hamisítvány.)

Egy sincs köztük olyan, amelyről elfogulatlan bibliakutatók nem állapították volna meg, hogy bizonyos fokig hamisított, legalábbis erőteljesen átírt. S ezekben a megállapításokban nem kevés igazság rejlik. Csakhogy a hamisítások is az ő szellemében íródtak, legfeljebb némileg eltúlozva vagy éppen lecsökkentve adják vissza az ő gondolatait. Gyakorlatilag alig néhány olyan bekezdés akad a levelekben, amelyről bízvást megállapítható, hogy egyértelműen az ő keze nyomát viseli. Lehet, hogy az ókortörténészek és a bibliakutatók számára ez pótolhatatlan veszteség, de az átlagolvasónak (olvassa ma az un. „átlagolvasó” a bibliát?) csak annyit jelentenek, hogy bizonyos páli gondolatok erőteljesebben vagy éppen erőtlenebbül vannak artikulállva.

Ami az „ő keze nyomát viselik” kitételt illeti, ez is csak részben igaz. A legtöbb levelét feltehetően nem maga írta, hanem diktálta. A végén csak aláírta őket. 

A levelek egy részéről tudható, hogy nemcsak egyetlen gyülekezethez szóltak, hanem körlevelek voltak. A célba juttatásokhoz az éppen akkoriban felfejlődőben lévő birodalmi postaszolgálatot (cursus publicus) is igénybe vette, de a legtöbb levelét egy-egy olyan munkatársára bízta, aki maga is helyt tudott állni a bennük foglalt tanok, tanácsok és intelmek ügyében. Aki, ha kellett, kiegészítette a levelet, felmérte a helyzetet, s választ vitt Pálnak. Sajnos e válaszokból egyetlen egy sem maradt fent, tartalmukra csak a levelekben foglalt utalásokból lehet következtetni.

Ez a tizenhárom fennmaradt levél csak töredéke annak a levéláradatnak, amely élete során elküldött, s amelyek nagy része az idők során eltűnt, elkallódott. Ő maga lenne a legjobban meglepődve, ha megtudná, hogy éppen csak az aktuális helyi problémákat orvosolni kívánó utasításai a keresztény tanítások alapköveivé váltak. Szent Tamás szerint csaknem az egész hittudomány beléjük van foglalva.

Mi található ezekben a levelekben?

Magyarázkodás például.

Állandóan visszatérő témája a saját megvilágosodása, tanításának Istentől való sugalmazottsága. Mintha az apostolokkal szembeni hátrányát – azok személyesen ismerték Jézust, ő nem – próbálná egalizálni ezzel.

A női nem általános lenézése, háttérbe szorítása. Egy, azaz két szóval: nő- és szex-ellenessége.

A bűnök ostorozása, a helyes életvitelre való felhívás.

Végül – és talán ez a legfontosabb: - monomániásan ismételgeti a keresztény tanítás alapelemeit. Azokat, melyek a keresztények számára is kötelező zsidó hittételeket kiegészítik. Jézus kereszthalála és feltámadása, Mennyei Atyjához való emelkedése, először még a saját életében történő, de aztán a ködös jövőbe tolt második eljövetele, a vele járó istenítéletet, a jóknak a mennyországba, a rosszaknak a pokolba való küldése.

Ezek többnyire a transzcendens történésekre vonatkozó, meglehetősen ködös tanítások.

Ugyanakkor viszont, ami az immanenciát, az evilági, konkrét tényeket illeti, nagyon praktikus és következetes. Aktuális utasítások (hozd el a köpenyemet, néha igyál egy kis bort is), a helyi törvények elfogadtatása, a címzettel kapcsolatos terveinek ismertetése, az egyházi szervezet felépítése - ha modern kifejezést akarnánk erre alkalmazni: a szervezeti szabályok pontjainak kidolgozása - a bűnösök megfeddése, a közös szeretetlakomákon való kulturált viselkedés, nyelveken beszélés, egyebek. És nemcsak nagyon következetes és praktikus, hanem nagyon zsidó is. Ezek az intelmek és tanítások – mondhat ő közben akármit Jézus mennybemeneteléről – ha nem is egy az egyben, de jórészt megfelelnek az akkor zsidó szokásoknak, törvényi előírásoknak. Az egyházak szervezeti felépítése például a zsinagógák működés rendjének.

S mindennél árulkodóbb az – de ez már túlmegy a levelek vizsgálatán -, hogy utolsó dokumentált jeruzsálemi tette a szigorúan zsidó nazír-fogadalom betartása volt. (Illetve lett volna, ha közben le nem tartóztatják.)

Annak ellenére, hogy leveleit többnyire sietve diktálta le, s ennek megfelelően egyes mondatai félbehagyottak és pongyolák, egy varázslatos egyéniség bontakozik ki belőlük. A sorok mögött egy határozott, gyors elhatározásokra, döntésekre és hárításokra képes, mégis érzékeny, bátor és sebezhető embert találunk.

Már ezért megéri végigolvasni őket.

További érdekesség – de ez már csak olyan elszállt Tóra és Újszövetség olvasóknak jelent élvezetet, mint a Pálfordult világ írója – a levelekben, meg az Apostolok Cselekedeteiben található kor-és munkatársak útjainak, sorsainak kibogozása. Az eleinte semmit sem jelentő zsidó, görög és latin nevek (Annás, Kajafás, Barnabás, Márk, Timóteus, Apolló, Titusz, stb.) egyszer csak felragyognak, s élő emberként lépnek ki elénk a homályból.

S nem utolsó sorban annak vizsgálata is megér egy misét: miként válik az esetleges, sebtében fogalmazott tanácsokból és utasításokból a jelen civilizációnkat meghatározó (inspiráló és gúzsba kötő) világvallás.

Szent Pál levelei

elküldésük időrendi sorrendjében

(keletkezési dátum híján az évszámok hozzávetőlegesek)